Szokatlan ilyen korán évösszegzést tartani, én azonban feljogosítva érzem magam rá. Egyrészt azért, mert nyár óta nem írtam egy mukkot sem, és illendő bejelentkeznem, hogy még megvagyok. Másrészt pedig, én már túl vagyok a következő év tervezésén szóval, az ideit lassacskán le is lehet zárni.
Örült, minden megszokottat felrúgó éven vagyunk túl, ami eddig jól menő vállalkozásokat is próbára tett, nemhogy egy olyan frissen indulót, mint amilyen az enyém. Voltak hónapok, amik azért voltak nehezek, mert minden leállt körülöttem, és olyanok is, amik azért, mert maga alá temetett a munka.
Mégis, szívesen gondolok vissza erre az évre: csodálatos emberekkel ismerkedhettem meg, nagyszerű projekteken dolgozhattam. Egyre jobban látom, hogy mit is tudok nyújtani nektek. Tele vagyok tervekkel és új tanulnivalókkal, amiket szeretnék majd veletek is megosztani, hogy megismerhessétek milyen sokrétűen használható eszköz ez az Excel valójában.
Szóval lehet, hogy a naptár még 2020-at mutat, de ez nem akadályoz meg abban, hogy új tervekkel vágjak neki a következő időszaknak. Sőt. Remélem velem tartotok!
PS: Témajavaslatokat, kérdéseket és kéréseket is érdeklődve várok. Bátran keressetek fel ha valamiről bővebben szeretnétek hallani!