Esettanulmány – Bevételi adatok elemzése 2/2 -1. rész

Nyilak - Bejegyzésnél

Az előző bejegyzésben egy tanácsadó vállalkozás számára készült elemzéseket mutattam be. Ott arról volt szó, hogy a vállalkozás egy-egy évének bevétele hogyan áll össze, az egyes ügyfelek hogyan teszik ki a vállalkozás éves bevételeit.

A mostani bejegyzésben terveztem megmutatni, hogy az éves főtáblázatokon kívül milyen elemzések készültek még.  Azonban ahogy készült a bejegyzés úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy könnyebben emészthető lesz, ha két részben mutatom be ezeket. Nemcsak azért, mert hosszában is nagyon terjedelmes lenne, hanem azért is mert tartalmukban is két különböző nézőpontot képviselnek.

Szóval most egy olyan megoldást mutatok, ami eddig is megtalálható volt az eddigi táblázatokban, mégis javasoltam, hogy készítsünk egy ilyen kimutatást is. Miért? Mert csupán azzal, hogy másként csoportosítom az adatokat egy új perspektíva nyílik meg abban, ahogy a vállalkozás ügyeit szemlélem.

Ezúttal azt nézzük meg, hogy az egyes ügyfelek szempontjából hogyan épül fel a tanácsadó vállalkozásnál való költésük. Az ő költésük negyedévről negyedévre és évről évre való alakulásából lehet következtetéseket levonni, ezekre alapozható azután az ügyfelenkénti teendők finomhangolása.

Mint már említettem, mindössze költés és azok negyedéves besorolása állt a rendelkezésemre, ezekből készült az alábbi, 4 részből álló kimutatás:

Teljes táblázat

1. Ügyfélválasztó

A riport a vizsgálni kívánt ügyfél kiválasztásával kezdődik.

Mivel több mint 100 ügyfélről van szó, ezért a lenyíló lista helyett egy jobban áttekinthető, nyomógombos megoldást alkalmaztam, ebből könnyebb választani.

2. Összesített adatok

A zölddel kiemelt sávban -az alatta lévő részletes adatok fejléce szerint- a kiválasztott ügyfél eddigi teljes költése és a teljes bevételen értelmezett ügyfélmérete olvasható le. Tehát látjuk, hogy teljes eddigi költését tekintve mekkora kaliberű ügyfélről is beszélünk.

3-4. Részletes adatok & diagram

Mind számszerűen, mind diagram formátumban a vállalkozás fennállása óta mutatja a lehető legrészletesebb ügyfélköltést. Évenkénti negyedéves bontásban, a tervtől és előző éves költésüktől való eltérésüket.

Itt azonnal látjuk, hogy mi jellemző az ügyfél viselkedésére. Egyre többet vagy netalán kevesebbet költ? Jellemzően az első féléve erősebb, vagy inkább a második? Az idén költött már annyit mint tavaly? Melyik negyedév lehetett ennek az oka? Vajon fog annyit költeni, mint amennyit becsültünk?

És a következő lépések szempontjából legfontosabb kérdéseink:

  • Tudjuk vajon, hogy miért így alakult? Mi történik náluk a saját vállalkozásukon belül?
  • Tudunk valamit tenni, hogy a költésüket befolyásoljuk? Van valamilyen ajánlatunk, ami az ő helyzetében most fontos lehet?

Ami az éves táblázatunkban összesítve egy, a vállalkozásunkat leíró bevételi adat, az most itt elemeire, azaz jelen esetben ügyfelekre bontva pontos teendőlistává alakul. Egy kattintással, azonnal:

Ügyfélkimutatás

A te vállalkozásodban van olyan adat, amit érdemes lenne más szemszögből megvizsgálni?

Szeretnél többet tudni? Csatlakozz Facebook és Instagram oldalamhoz és nézd meg a korábbi bejegyzéseimhez tartozó videókat Youtube-on!

Te is szeretnél hasonlót? Vedd fel velem a kapcsolatot!

Hírlevél

Köszönöm!

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!