Esettanulmány – Bevételi adatok elemzése 2/2 -2. rész

Diagram - Bejegyzésnél

Az esettanulmány első részét itt, a második részét pedig itt találod.

Ahogy ígértem, folytatódik a 2 részesre tervezett esettanulmány a 3. résszel.

Mert mindig van újfajta megközelítés, csak a fantázia szab határt. 😊

A most bemutatott megközelítés kifejezetten ügyfélkérésre készült, aki kíváncsi volt arra, hogy hogyan mozognak vállalkozásában az új, a visszatérő és az elmaradó ügyfelek. Ezen az alapon készült három kimutatás részére, ahol éves szinten láthatja és tudja elemezni a számára fontos számokat.

Mivel a táblázat az év folyamán automatikusan frissül az új költésadatokkal, ezért a legfrissebb -jelenleg a 2020-as- év még csak részadatokat tartalmaz, azaz azok számai nem összehasonlíthatóak a korábbi teljes év adataival. Annak érdekében, hogy legyen mihez viszonyítani az eddigi eredményeket, minden esetben kialakításra került egy, az előző év azonos időszakának adatait tartalmazó tartalmazó oszlop is 2019 időszak néven.


Bevételi adatok

Bevétel táblázat és diagram

Ahogy már említettem a bevételi adatokat most másféle szempontból csoportosítottam: éves bontásban az új a visszatérő és az elmaradó ügyfelek adatait. A vállalkozás éves bevételét értelemszerűen az új és a visszatérő ügyfelek adják. Az elmaradó ügyfeleknél a tavalyi éves költésükkel mutatom, hogy látszon, mekkora bevételt hozhattak volna, ha idén is az ügyfelek maradnak.

A diagram szemléletes módon mutatja, hogy:

  • a vállalkozás bevételeit milyen megoszlásban adták az új (zöld) és a vissszatérő (szürke) ügyfelektől származó költések
  • hogyan alakult a vállalkozás bevétele évről évre (új+visszatérő)
  • és hogy mennyi lehetett volna a vállalkozás bevétele, ha nem veszíti el előző évről bizonyos ügyfeleit (piros vonalazott szakasz)

A szaggatott vonal után pedig az időszaki összehasonlításra alkalmas 2 oszlop szerepel a friss 2020-as és az előző év azonos időszakát mutató szürke oszlop.

(A 2019-es évre nem megoldható a bontás, mivel az új és elmaradó ügyfelek fogalma éves szinten értelmezett.)


Ügyfelek száma

Ügyfélszám táblázat és diagram

A legfőbb kérdés az ügyfelem számára az volt, hogy vajon az ügyfelek számán hogyan mutatkozik meg a mozgás. Nem volt elég számára az az információ, hogy hogy változik az ügyfélszám, kíváncsi volt arra is, hogy hány ügyfele marad el egyik évről a másikra. Ennek megmutatására vízesés diagramot használtam, ami szemléletesen bemutatja nem csak a változás mértékét, hanem azt is, hogy melyik tényező (azaz új ügyfél megjelenése és előző évi ügyfél elmaradása) milyen mértékben vesz részt a változásban.

A diagram alatt az elmaradó ügyfelek minden évben listázásra kerülnek név szerint is, azaz minden különösebb keresgélés nélkül egyből célzottan lehet kommunikálni irányukban.


Átlagos költés

Ügyfelem tervezésének szempontjából szintén lényeges elem, hogy hogyan alakul az egy ügyfélre vetített bevétel. Ezzel a megosztással részletesen látja az új, a régi és az elmaradó ügyfelek átlagos költését is a táblázatban, míg a diagramon a teljes cégre vetített érték szerepel.

Átlagos költés / ügyfél

Ugye emlékszel még, hogy mindössze negyedévenkénti ügyfélköltés adatokkal dolgoztunk? Mégis mennyi információt sikerült megmutatni!

És ne feledd azt sem, hogy a kimutatás csak új év indulásokat igényel karbantartást, év közben az adatok mindig automatikusan frissülnek.

Csak annyit kell tenni, amit előzőleg is: fel kell vezetni az friss adatokat.

MINDEN, AMIT AZON FELÜL MUTAT SEMMILYEN PLUSZ MUNKÁT NEM IGÉNYEL!

Hírlevél

Köszönöm!

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!